Találkoztál már futás közben éneklő, imádkozó emberrel?

Mi az ami, örömet okoz péntek este egy fárasztó hét után?

A hét nehéz volt. Munkahelyen a kollégák néha türelmetlenek, idegesek, pletykásak. Olykor ez bosszantó, de ahhoz, hogy ebben ne legyen részem, szükségem van a Mennyei forrásra, amiből erőt merítek. Na ez az erőmerítés, vagyis az erre fordított idő, kissé megfogyatkozott az elmúlt hetekben. Néha a hajtás, máskor meg emberi gyengeségeim miatt…  Ennek a tudtam be a lehangoltságomat.
Már-már bosszantott, hogy ebben az állapotban, miért lehetek? Hiszen hívő vagyok, vagy mi?

10 óra meló után hazaestem fáradtan. Még az úton elhatároztam, hogy megyek futni a Margit-szigetre, mert már hetek óta nem volt semmi mozgás, csak ünnepek, meg kaja.

Végre! Már olyan régen kapcsolódtam ki ilyen formában! És sikerült! Kb. az 5. km után ki tudtam bökni az Úrnak, hogy mi a bajom! Megfogalmaztam a lehangoltságom okát! Majd eszembe jutott: annyira jó, hogy egyáltalán tudok futni! Amikor még asztmás voltam és gyógyszereztek, ezt igen nagy kínok árán tudtam megtenni. Akkor még a futás szenvedés volt, nem élveztem annyira. Mióta Jézus megszabadított, és futok, általában eszembe jut, hogy ezt Neki köszönhetem! Ez a tény olyan örömmel tölt el mindig, hogy hála tör fel bennem Isten felé! Ezt pedig elkezdtem kimondani! Igen, futás közben hangosan Istenhez beszéltem! Sőt, kiáltottam és énekeltem örömömben! Egymást követően törtek ki belőlem azok a dolgok, amit neki köszönhetek. Éjszaka volt, tehát senki nem látja, csak Isten meg én vagyunk, és kész! Gondoltam én. Jó, meg az a néhány futó aki időnként elhalad velem szembe, aki a szuszogástól nem ért semmit, tehát nem gáz. A gyalogos párok, meg úgysem egy beszélő, énekelő, imádkozó futóval lesznek elfoglalva, hanem egymással. Nem?
Miután a kitűzött két kört megtettem és végeztem, egyszer csak a sötétben valaki nevemen szólít. 21:30-kor télen egy kétmilliós városban. Na neeeee.
Egyik keresztény barátom volt: Misi. Akinek el is újságoltam a futás közbeni eseményeket. Mondta, hogy ő is épp most végzett és várja a (még nem hívő) féltestvérét a barátnőjével. Mikor ők is beértek és a bemutatkozás zajlott, a lány mondja nekem: “ja, te voltál az az éneklő futó, már emlékszem. Mintha valami nagy teher ment volna le rólad, úgy örültél!” – mondta. Erre mit mondhattam? Bemutatkozásként, elmondtam az örömöm okát! És hogy ezt épp az Istennek fejeztem ki, mert Neki köszönhetem! Aztán hazafelé egy jót beszélgettünk!

Az este itt nem ért véget. Otthon a jó kis fürdő után, Péter (az egyik keresztény lakótársam) bejött a szobámba kérni valamit, aztán egy nagyon jót beszélgettünk. A terheinket leraktuk Isten kezébe, és az Ő jelenléte kezdett érzékelhetővé válni a helyiségben!
Ilyet? Nem nevezhetném unalmasnak az eddigieket sem. De ami ez után jött…

Szükséges volt leugrani a Non-Stopba pár dologért, de úton odafelé belebotlottam pár részeg tinédzserbe, akik vmi vérszövetséget emlegettek. Na, emellett nem tudtam elmenni szó nélkül. Visszakérdeztem, hogy miről van szó? Bemutatkozás, aztán már épp hívtak, hogy tartsak velük a piálásban, disco-zásban, mire én: hívő vagyok, ez nem pálya nekem!
Erre mind a négyen: Én is! Én is! – mondták. Néhányan katolikusoknak vallották magukat, az egyikük meg reformátusnak. Szép kis hívők ebben az állapotban -reagáltam. De, hogy ők még tinédzserek és úgyis megbánják aztán jó. Egyszerűen fájt a szívem értük, hogy ennyire megvezetett állapotban vannak, és nem is tudják hogy az életükkel játszanak! Láttam, hogy a jelenlegi állapot a pia miatt nem alkalmas érdemi beszélgetésre, de kérdeztem, hogy mikor és hol folytathatnánk a témát, mert igen nagy érdeklődéssel voltak. Aztán megbeszéltük az ő “templomukban” való találkát, mert hisz templomba járó “keresztényekről” volt ám szó!

Ezek után igen nagy örömmel mentem tovább a Non-Stopba, hisz nagyon tetszett, hogy a lehangoltságból nemcsak kimentett az Úr, hanem annyira feltöltött az Ő jelenlétével, hogy még nekem volt miből adni másoknak – leginkább szeretetet.
Persze a boltban az eladóval is szóba elegyedtem a vásárlást illetően, majd megosztottam vele az imént történteket. Nagy érdeklődéssel figyelte, majd hozzátette: ügye beszámolsz majd arról, mi volt a templomban, ahol a srácokkal való folytatás várható.
Mondom: hogyne!

Na ennyit arról, ha valakit frusztrál a gonosz azzal, hogy egyedülálló és mindenhol flörtölő párocskák, meg nagy “bulik”  merre csak jársz. Sokkal értékesebb volt mindezeknél a futás közbeni találkozás a Mindenható Istennel, miután ezekbe a helyzetekbe kerülhettem.
Hááát, nem egy átlagos este volt.

Mindehhez hozzátartozik, hogy megtérésem előtt olyannyira bezárkóztam a magam kis világába, hogy ilyen dolgok elképzelhetetlenek lettek volna.

2007.01.05

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


− 2 = öt

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>